8 tipp szülőknek a gyermeki neveletlenség ellen

Először is szögezzük le, hogy Te mindent megteszel. Küzdesz, megfeszülsz, kihozod magadból a maximumot és még azon is túl – hogy a legtöbbet, s azt a legjobban adhasd meg gyermekeidnek.
Néha azonban az a bizonyos jó szándék kikövezi nekünk a tükörsima utat egyenesen a pokol mélyére, ahová betekintve azt láthatjuk, hogy csemeténk felnőve tökéletesen döntés- és életképtelen, mihaszna, esetleg undok emberré válik.

Íme, néhány alapelv, ami talán segíthet elkerülni a buktatókat:

1. Mars aludni! Mindenki!

Egy anyukának sem kell bemutatni a tényt: nincs rosszabb, mint egy fáradt gyerekkel huzakodni, legyen bár karon ülő, vagy lakli kamasz. Mindezt még jobban kicifrázni csak az tudja, ha még te is ki vagy merülve.
Persze az első kiadós 8-10 órás, jóleső horpasztásodig még eltelik tízegynehány év, de arra azért fordíthatsz figyelmet, hogy ne hajtsd túl magad a végsőkig.
A feszült anya következetlen és türelmetlen. A hisztis tipegő ordít, a fáradt kisiskolás nem teljesít jól az iskolában, edzésen, a kipihenetlen kamasz pedig szabályosan bunkó – mire hazaér, igazi méregzsákká változik, aki fáradt. Nos, ha nem akarod, hogy még az esti hírek előtt mindenki olyan stílusban hordja le a többieket, hogy aztán nem győztök majd elnézést kérni – aludjatok eleget.
Mindegy, hogy hogyan, milyen módszerrel, altatási rítussal, hány szobában vagy hány ágyban és milyen felosztásban alszotok, de eleget aludni kell és kész. Gyerekeknek életkortól függően 8-10 órát, és te is törekedj rá, hogy neked se csak 2-3 óra jusson.
Az alvás rendszertelensége még a gyermek intelligenciájának is árthat.

2. Felejtsd el a könnyített pályát!

Vannak helyzetek, amikor kínálkozik egy egyszerűbb út – rövidebb, simább, hívogatóbb. De nem szabad azt választanod! Gyereket nevelni nem sprint, hanem maraton – a rövidtávon szerzett előny hamar elvész. Talán elhallgattatja a türelmetlen kisgyermeked, ha édességet veszel neki a boltban, de később már követelni fogja.
A „majd később megoldom” rossz stratégia, ahogy a „kivételesen, most az egyszer” is. Százszor megbánod még, hogy engedtél a könnyebb út csábításának, a lurkót pedig arra tanítottad, hogy keresse meg a kiskaput veled szemben – később mindenki mással is megpróbálja majd ugyanezt tenni, és elkezd kacsintgatni a sunyiság felé. Nadrágot felkötni, nagy levegő és maradj határozott, következetes. Piszok nehéz, de hosszú távon megéri, a végeredmény pedig egy korrekt csemete.

3. Nincs több kifogás, bízz meg benne!

„Olyan kicsike, olyan ügyetlenke még”, vagy „Nem ér rá szegény, hadd pihenjen a suli után”, esetleg „Úgysem tudja rendesen megcsinálni…” ? Egy frászt! Meddig lesz túl kicsi a szennyes összeszedéséhez, a porszívó bekapcsolásához, míg meg nem nősül? Hol lesz az a pont, amikor egy nap úgy ébredsz fel, hogy „már elég érett arra, hogy egyedül vegye fel a cipőjét”?

Már egészen kicsi korban tehetsz felelősséget a gyerekeidre, és elvárhatsz tőlük dolgokat. Ha a kétévesed segít feltörölni a padlóra ömlött vizet, az óvodásod segít a ruhaválogatásban mosás előtt, az iskolás locsolja a virágokat – akkor kamaszként sem fog bután rád nézni a gyerek, ha megkéred valamire, vagy rábízol egy feladatot.
Önállóvá, magabiztossá ettől válik, nem pedig attól, ha mindent megcsinálsz helyette és erre még meg is keresed a megfelelő kifogást. Nyugodtan lökd a sűrűjébe, bízz benne, el fogja végezni a rábízott feladatot. És ha hibázik? Annyi baj legyen. Engedd elesni, hogy megtanulja, az esés fáj. Utána pedig ott leszel, hogy felsegítsd, és felszárítsd a könnyeit. Mert az élet ilyen.

(Kapcsolódó cikkünk: Hogyan teszi tönkre sok szülő a gyerek önbizalmát?)

4. Ne félj nemet mondani!

Sok anyuka retteg, hogy elveszíti gyermeke szeretetét, ha nemet mond neki valamire, ezért inkább mindenre rábólint. Minden csomag cukor, csokoládé, minden gyerekzsúr meghívás, az összes játék azonnal bebocsátást nyer az életükbe. S hogy mi lesz az ilyen gyerekből? Egy kiállhatatlan, akaratos személy, aki hozzászokott, hogy minden azonnal, az ő elvárásai szerint történik meg.
Ez egyrészt undok tulajdonság és nem valószínű, hogy a későbbiekben sok barátot szerez neki, másrészt előbb-utóbb szembesülni fog vele, hogy nem ő a világegyetem középpontja, akkor pedig jókora pofára eséssel tanulja majd meg ezt a leckét.
Ha te is azok közé tartozol, akiknek a „Nem” – szócska nehezen jön a szájára, gondolj arra is, később milyen kihívásokkal fog szembenézni a gyermeked. Meg kell tanulnia küzdeni, várni és veszíteni is – csak így tanulja meg értékelni a dolgokat. Az anyukája vagy, a mindene, a legfontosabb ember az életében. Bízz ebben a kapocsban és ne félj megtagadni tőle bizonyos dolgokat.

5. „Az úgy kezdődött, hogy ő visszaütött!”

Mindegy, hogy a játszótéren, a bölcsiben, oviban vagy otthon a tesókkal, de előbb-utóbb minden kisgyermek belekeveredik valamilyen konfliktusba.
Régen ilyenkor az anyukák, tanár nénik, óvó nénik kiosztottak fejenként egy-egy pofont, minden résztvevőnek igazságosan, hogy ne röhögjünk egymáson és el volt intézve.
Ma már megállunk, megkérdezzük csemeténket, hogy mi a baj, ki bántott, majd türelmesen végighallgatjuk, ahogy a kis ártatlan jó mélyen bemártja a barátját/pajtását/tesóját, még akkor is – főként akkor –, ha nem is a másik lurkó, hanem ő volt a vétkes.
Tádámm, máris kész a bűnbak, akire szúrós szemmel nézhetünk, a gyerek pedig megtanulja, hogy megfelelő siránkozással minden balhét meg lehet úszni. Ez pedig nagyon rossz politika, nem megértő szülők vagyunk ebben a helyzetben, hanem könnyen megvezethetők.
Nem azért van így, mert a gyerek hazudik, vagy sunnyog – erre ugyanis magától, iskolás koráig pszichológiailag alkalmatlan. Amikor elmeséli a történteket, a kisgyerek tényleg elhiszi, hogy nem ő kezdte, a fejében a következő játszódik le: „csak egy rossz gyerek lökött volna egy másikat a sárba – én pedig jó gyerek vagyok – tehát nem lehettem én.”

Szülőként is nehéz megszabadulni az „Én gyerekem egy kis angyal, az a másik, az vitte a rosszba!”–hozzáállástól, de hosszú távon nem válik csemeténk javára, ha minden konfliktusból az áldozat szerepében kerülhet ki.

Felelősséget vállalni, rádöbbenni, hogy ő is hibázhat, csinálhat rosszul valamit – erre meg kell tanítani. Ennek módja viszonylag egyszerű: ne fogadjunk el olyan „árulkodós” mondatot, ami a másik kisgyermek nevével kezdődik – mindegy, hogy családtag, ismerős, vagy idegen gyermek áll a másik oldalon, ahogy az is lényegtelen, ki volt a vétkes. Ismételgessük türelmesen: „Arra vagyok kíváncsi, te mit csináltál. Ővele majd megbeszéli az ő anyukája/Majd megbeszélem a bátyáddal is később, engem az érdekel, hogy TE mit csináltál éppen, amikor ez történt.”

(Kapcsolódó cikkünk: Anya hibája, nem én voltam! – hogyan tanítsd meg a gyereket arra, hogy felelősséget vállaljon a tetteiért?)

6. Mutass példát!

Biztosan emlékszel még arra, miket mondott anyukád, amikor megpróbált jó modorra tanítani… Ja, hogy nem? Na igen, ennek az az oka, hogy hiába papoltak nekünk – és gyermekeinknek mi is hiába tartunk szentbeszédet -, egyik fülön be, a másikon ki, ez már csak így van.
Hogy lehet, hogy mégsem lettünk bunkók? Nos, a mintaadás már egészen más tészta. Mutass példát. Nem elég, ha a buszon ülve elmondod, hogy át kell adni a helyet az öregeknek. Ha együtt felálltok, hogy egy néni leülhessen, te pedig elmondod, hogy ez miért történt – akkor van rá esély, hogy nem felejti el. Az empátiát is tanulni kell, mutasd meg, hogy vannak emberek, akik néha segítségre, gyámolításra szorulnak. Jó alkalom erre a Cipősdoboz akció, vagy bármely más jótékonysági gyűjtés – szedjétek össze a már nem használt játékokat, ruhákat és feltétlenül mondd el, hogy ezt olyan gyerekek kapják, akiknek egyáltalán nincs játékuk.
Fontos, hogy légy hiteles, hiába mondasz bármit, ha a szíved mélyén az ellenkezőjét gondolod. Nem túl meggyőző, hogy azt harsogod, tökéletesen egyetértesz a sérült gyerek osztályba integrálásával – ha közben habzó szájjal követeled, hogy ültessék el a te gyereked mellől. A meggyőződésed szerint cselekedj és indokolj a gyermekednek, aki nem lesz kíváncsi arra, neki mit hogyan kellene csinálnia, annál inkább érdekelni fogja, hogy te miért teszel így vagy úgy bizonyos dolgokat.

7. Kevesebb külsőség!

Emlékszem gimiben arra a bandára, akik csak azokat nézték embernek, akik ruhatárának értéke elért egy bizonyos összeghatárt. Ők is biztosan elkezdték valahol. Ha már egészen kicsi korában ahhoz szoktatod a gyermeked, hogy csak a legmenőbb játékboltból származó játék számít ajándéknak, csúfos kudarc elé nézel, már ami a kedvessé, törődővé nevelést illeti.
Pedig ez már tipegőként is elkezdhető. Ha a nagyi minden ünnepkor arany nyakláncot és Herendit kap, ez lesz a norma. Ezzel szemben már a másfél éves tipegő apró ujjacskáival is lehet festeni, tenyérlenyomatot készíteni és közösen szedni egy kis csokor vadvirágot. Ha kiskorától arra szoktatod, hogy közösen, szeretettel készítsetek – vagy vásároljatok – meglepetést másoknak, nagyon jó mintát adsz számára.
Így egyik ajándékban sem a pénzbeli értéket, hanem a belefektetett munkát látja majd – remélhetőleg amit ő kap, abban is jobban fogja értékelni a személyes jelleget, az odafigyelést és a szeretetet, mint az összeget, amibe került.

Ez persze megint olyan terület, ahol az igyekezet mit sem ér, ha nem társul hozzá hiteles minta. Ha te magad a legdrágább boltokban vásárolsz és megszólsz mindenki mást, aki nem – akkor a gyermeked is a pénztárcájuk alapján ítéli majd meg az embereket.

8. A diktatúrát felejtsük el!

Jó, ha idejekorán tisztázod a gyerekben és magatokban is a szerepeket: nem a pajtása vagy, hanem az édesanyja, nem a haverja, hanem az édesapja. Nem árt, ha az is világos, ki hozza a döntéseket a családban.
A modern gyermeknevelési elvek szerint jó, ha hagyjuk dönteni a gyereket, azonban sokan félreértik ezt a fejezetet a nevelési szakkönyvekben. Ez ugyanis nem azt jelenti, hogy korlátlan teljhatalommal ruházunk fel egy pelenkást a családi élet minden területére vonatkozóan. Olyasmit bízzunk a gyermekre, ami az ő kompetenciája: kis korban maradjunk meg annál, hogy milyen ízű fagyit szeretne, vagy melyik vödröt vinné a játszótéri homokozóba. A „mit reggelizzen az egész család?”, „hová menjünk vasárnap délután?”, vagy hogy „anya melyik cipőjét vegye fel?” kérdések, bár ártatlannak tűnnek, mégis, már messze túlmutatnak a gyerek határain. Ha pedig a döntések terén átlépheti a határokat, miért tartaná meg őket a szabályok kapcsán?
A gyerekek tipegő-korban kezdik megtanulni, hogy bizonyos dolgok fölött van hatalmunk, mások fölött pedig nincs. Ha folyton azon vagyunk, hogy mindenben megkapja a saját kis szerepét, rövidesen követelni fogja a beleszólást mindenbe. Lassan minden döntés az ő kis kezeibe kerül, pillanatok alatt a fejetekre nő és egy akaratos zsarnok lesz belőle – ez pedig már picinek sem annyira aranyos, hát még kamasz-, vagy felnőttkorban.

A gyereknevelés nehéz és hosszú munka – minden csodájával együtt. Mielőtt bármilyen döntést meghozol, arra gondolj: az a célom, hogy a gyermekemet felnőve szeressék az őt körülvevő emberek. Ha ezt tartod szem előtt és nem a saját akaratod érvényesítését, akkor jó eséllyel egy olyan, szeretetre méltó, kedves, megbízható felnőtt ember áll majd később előtted, aki büszkén és őszintén nézhet majd bárki szemébe.

forras: csaladinet.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.